Aki azt mondja, nehéz ma munkát találni, az felületesen keres. Vagy nem akar egy jólfizető, tiszta, komfortos munkát magának, meg akár párjának is, vagy biztosan nem olvassa a Délmagyarország álláshirdetéseit.
Pedig érdemes lenne.
A napokban jelent meg a következő állásajánlat:

"Szegedi családi házba keresünk pár, házaspár személyében, teljes

 munkaidőben bentlakásos házvezetőket, háztartási, házkörüli,
 takarítói, kerti munkák ellátására.
 Átlagosnál magasabb fizetés.Jogosítvány szükséges.
 Új, kétszobás, teljesen felszerelt szolgálati lakást biztosítunk."

Elképzelem, amint a munkára jelentkező házaspár becsenget leendő új munkaadójához.
A már korosodó házaspár a nagy tölgyfa asztalnál ebédel. Libacombot és újhagymát esznek. Kissé kopottas, csíkos mellényes vagy libériás szolga jelenik meg a nagy üvegajtó mögül. Nagyságos asszonyom! Valami hirdetésre jöttek, azt kérdezik, hogy itt keresnek házvezetőnőt és háztartási alkalmazottat?
Igen, igen Jean, engedje be őket! A csomagjaikat vigyék a szolgálati lakások szárnyába.
Keressenek egy szép, lehetőleg a Füvészkertre néző lakást.
Tényleg Drágám, van még szabad lakrész a szolgálati szárnyban?....

Aztán megjelenik a munkára jelentkező házaspár.
Csendesek, félénkek, visszafogottak. Még soha nem jártak ilyen házban, itt az újszegedi villasoron. Eddig csak egyetemi kollégiumokat láttak belülről, meg az az albérleti kicsi szobát, amelyiket Rókuson bérelték, főbérlőstől, szemétledobóstól, csótányostól, kelkáposztafőzelék-szagostól, mindenestől.
Most meg itt ez a remek ajánlat. Állás mindkettőjüknek, lakás, ellátás, magas fizetés.
Szolgálati lakás? Hát ilyen már a mesében sincs. Utoljára a szüleiknek volt pályakezdő korukban, amikor a falusi tanítói állás mellé az illetményfölddel szolgálati szoba is járt.
Szigorúan önfenntartó alapon.
Szóval most meg itt ez a remek állás, szolgálati autóval, egyenruhával, egyen sapkával, puccos kis köténykével az asszonynak, tollseprővel a férjnek.
Kész idill. Már az is, hogy ezt a házat már így építették, szolgálati lakrésszel.
Bezzeg ezek a pancser század elejei szegedi nagypolgárok, amikor a nagyárvíz pusztítása után felépítették belvárosi palotáikat, csak kis cseledszobákat terveztek a lakások mellé.
Dehát mit tudták ők, hogy mi az élet? Hogyan kell egy puccos újszegedi ház udvarába szolgálati lakást építtetni.
Persze nekik nem is volt annyi lehetőségük, mint kései utódaiknak.
Szocpol., minimálbér, adókedvezmény, kedvezményes telek, stb.
Így aztán könnyű azt a kis házikót felépíteni és azt a néhány alkalmazottat - persze szintén minimálbéren - alkalmazni.

Hiába na, Pelikán elvtárs! Az élet tényleg nem habostorta.