Már megint itt a Húsvét!- mondogatjuk naponta barátokkal, ismerősökkel, otthon és az utcán, boltban, piacon és mindenütt, ahol a hétvégi nagy vendégjárásra készülődés közben szóba kerül az ünnep.
Vásárolunk, sorban állunk, számolgatunk. Mi kell még, mi hiányzik, lesz e még idő takarításra, fodrászra, sütésre, főzésre, lesz e minderre elég pénz, és elkészül e az ünnepi asztali dísz?
Aztán morgolódunk is egy kicsit. Már megint nincs elég torma, kevés lesz a tojás és mint már tavaly is, idén is zsírosabb a sonka, mint ahogy gondoltuk.
Lehet persze szeretni, vagy tartani tőle, de ne feledjük, mégiscsak Krisztus feltámadásának ünnepe, a tavaszvárás, a tavaszköszöntés napja, amelynek liturgiája az elmúlt két évezredben semmit nem fakult.
Miközben már a húsvéti sonka főzésére készülünk és még az utolsó símitásokat végezzük a tavaszi nagytakarításon, megállunk e egy pillanatra?
Megállunk-e és adunk-e egyetlen percet magunknak, amikor végig gondoljuk mire is készülünk ma nagypénteken este, s mit is ünneplünk húsvét hétfőjén.
Van-e időnk arra, hogy elmagyarázzuk gyerekeinknek miért vonult Jézus Jeruzsálembe virágvasárnap, mi a  pászka, az utolsó vacsora, s miért szentelnek barkát azóta is a templomokban. Mire emlékeztet Krisztus szenvedése és halála ma nagypénteken, s mitől válik nagyszombat az örömünnep első napjává.
S ha minderre jut időnk, mondjuk még el, hogyan alakította az egyházi ünnepet a népélet máig élő néphagyománnyá. Locsolkodássá, tojásfestéssé, sonka és kalács sütéssé.
Álljunk meg egy pillanatra, gondoljunk saját gyermekkorunkra, apánk kezére, akivel együtt mentünk annakidején locsolkodni. Mert az emlékezés is része a Húsvétnak.

Végül hadd köszöntsem a lányokat és asszonyokat, kismamákat, anyukákat, nagymamákat, csitriket és fruskákat egy olyan locsolóverssel, amelyet Bálint Sándor tanár úr, a szögedi nagytáj tudós-néprajzkutatója gyűjtött a század közepén a tápai nagyréten, mikor még húsvét hétfőn hajnalban a Tiszára mentek hajukat mosni az eladó lányok.

 
„ Jó reggelt, jó reggelt, Kedves Liliomszál!
Megöntözlek rózsavízzel, hogy el ne hervadjál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,
Bárány vitte zengő kocsin, mindjárt oda szálltam.
Nesze hát kölnivíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,
hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!

 
Boldog Húsvétot Kívánok!”