Biztosan én vagyok a hülye, sőt ráadásul naiv is.
Mert még mindig azt hiszem, hogy a vevő a Vevő, a szolgáltató meg azért van, hogy
Szolgáltasson. Lehetőleg minél egyszerűbben.
Ha mesélik, biz’ Isten nem hiszem el, pedig tényleg így történt.
Láttam egy hirdetést a tévében. „Limit” díjcsomag a Pannonnál, kifejezetten gyerekeknek.
Havi 2900-ért beszélgetés, se több, se kevesebb, ráadásul egy egészen jó kis készüléket is adnak hozzá 12 ezerért.
Nosza, rajta menjünk, vegyünk, hetek óta rossz a telefonja, suli van, viszonylag olcsón megúszom.
Irány a mintabolt. Elmondom, mit szeretnék. Máris indul a szokásos ügymenet.
Tehát, veszek egy telefont pénzért, kifizetek egy előfizetést szintén pénzért. Készpénzért.
Hogy nem lehet kártyával fizetni egy mintaboltban, nem értem, de elfogadom.
Ma már a falusi szatócsboltokban is lehet, de ez az ő dolguk. Szeretik a készpénzt.
No, de miután az összes adatomat feljegyezte az ügyintéző, személyigazolvány, lakcímkártya, kéri a jogosítványomat vagy az útlevelemet. Ugyan miért??
Itt születtem, itt élek ötven éve. Magyar állampolgárként.
A személyi igazolványommal lassan bejárhatom a fél világot, csak telefont nem vehetek? A Pannonnál, ahol egyébként lassan 15 éve előfizető vagyok. Meg az egész családom.
És mi van, ha nincs jogosítványom?- ugye lehet ilyen, vagy nincs útlevelem?- ugye ez is előfordulhat? Akkor ne legyen telefonom sem?
Mire ez a fene nagy bizalmatlanság? Mire kell ennyi igazolás? Mit kockáztat a szolgáltató? Én veszek, ő elad. Tiszta ügy, vagy mégsem?
Ha nem lett volna ott velem a gyerek, aki persze csillogó szemével már alig várta, hogy kezébe vegye új telefonját, hát hagyom az egészet a csudába.
Tartsák meg a telefonjukat.
Persze megvettem. Tényleg hülye vagyok.
