gefy naplója

Meaculpa-féle egy táborvezetőnek, mert alapvetően biztos nem benne van a hiba... 

...hanem bennem. Mert ha rossz is, ha haszontalan is, ha csintalan is, ha nem is fogad szót, ha néha úgy érzem, „vissza kéne cserélni”, mert nem talál semmit, nem olvas, nem gitározik, nem tanul, nem rakja össze a ruháit, nem pakolja be a táskáját, nem eszi meg a tízóraiját, nem íratja alá az ellenőrzőjét, azért a mienk. Néha dühös vagy rá, néha még a fenekére is vernél, olyan pipa vagy, mégis inkább megsimogatod a buksiját és nyomsz egy puszát a homlokára. Ha néha nehéz helyzetbe hoz is, mindent megteszel érte. Mert a gyereked.
Ez a dolgod, ettől szülő a szülő, ettől több, mint a szomszéd néni, a barátnő, a tanár néni.

Hogy miért kezdem ilyen messziről a tegnapi nap - egyébként nem túl szívmelengető - történetét? Csak azért, hogy megmagyarázzam, miért tartom hibásnak, szigorúnak, elszomorítónak egy pedagógus döntését, és miért nem a gyereket hibáztatom mindazért, amit szívünk szerint mindketten szerettünk volna elkerülni.

Zsombor kilencedik napja volt Balatonkenesén. Önkormányzati nyári tábor, kellemes, hasznos pihenő a gyereknek. Évek óta járt ide, mindig tele élménnyel, új barátokkal, vidáman jött haza.
Most szomorúan, megszégyenítve, megbüntetve, egy nappal a többiek előtt.
Szombaton reggel telefonált, hogy hazaküldték négy társával együtt, menjek érte.
A táborvezető nő sem mondott sokkal többet. Talán csak annyival, hogy minél hamarabb, mert nem mernek már ennek az utolsó estének velük „nekimenni”.
Már akkor sem értettem, hogy a hét tanárnő mitől fél a gyerekek között - most sem tudom, mikor már kicsit részletesebben hallottam a történtekről.
Hogy miből, mi és mennyi igaz, nem tudom, talán nem is ez a legfontosabb.

Az egyik oldalon: rosszak, visszabeszélnek, kiszöknek a boltba (!!), éjszaka nem alszanak, de ami az utolsó csepp volt a pohárban: kiszöktek a strandra egy kis éjszakai fürdésre. Na ekkor jött a telefon.
A másik oldalról ugyanez, persze más színezetben elmesélve: tilos minden, nem történik semmi, ehetetlen a kaja, pofozkodnak a tanárok, büntetésből WC-t takaríttatnak és hogy órákig kellett állniuk a tábor közepén - ahogy mondta: „kussban”-, éjjel, az ominózus fürdés után. (a Sorstalanságban láttam ilyet...)

Hogy melyik bűn, milyen büntetést érdemel, mindenki saját vérmérséklete szerint döntse el.
Bár már sok éve, hogy nem vezetek gyermektábort - ellentétben a szóban forgó tanárnőkkel -, de azért még vannak emlékeim.
Boldogságos úttörőtáborok Balatonakalin, Kunfehértón, Tatán.
Sok száz gyerek, öröm, azóta is emlegetett történetek. Nosztalgia és szeretet.
Pedig akkor is voltak „rossz gyerekek”. Nem kedves Táborvezető nő, sem az akkori, sem a mai táborokban nem feltétel a kitűnő bizonyítvány, a példás magatartás és szorgalom.
Olyan is volt, régen, ahol kellett: Zánkai Úttörőtábornak hívták. 
Ott is voltam, így is, úgy is - ott sem volt különb.

Hosszan tudnám sorolni, hogyan lehet lekötni a gyerekek fölös energiáit, hogyan lehet a felelősségérzetüket felébreszteni, hogyan lehet tíz nap felhőtlen örömet szerezni a gyerekeknek. Aki erre vállalkozik, nagy fába vágja fejszéjét, de megéri. Aki nem, annak a gyermekmentes nyári szünet lehet az igazi megoldás. Higgye el, muszáj választani!

Emlékszel Zsombor? Amikor egészem kicsi voltál, gyakran meséltem neked Sütő Andrásról, Pusztakamarásról, a lőtt lábú madárról, a sapkaserpenyőről, a táltosokról, Nagyapóról és unokájáról, a kicsi Lászlóról.
Tudod, a Tanárnő is ült egyszer régen a Csillagjáró táltos kőparipán, ő is szárnyalt a fellegekben, ő is megriadt a botos embertől. Csak már elfelejtette.